A Kendőzetlenül írások nyitott verziója.
Előszó
Régebben is szokásom volt esténként, elalvás előtt, visszatekinteni a napra.
Ez amolyan összegzés, elszámolás féle volt, na és a meg nem oldott dolgok feletti mélázás ideje.
Nem volt ebben a visszatekintésben különösebb rendszer. Ahogy jöttek a gondolatok, érzések úgy hagytam őket zabolátlan módon csatangolni zsigereket érintve, ezen esti órákon.
Mostanság igyekszem ezt a visszatekintést kissé rendezettebbé, tudatosabbá tenni.
Először is, nem hagyom csapongani az érzéseket, a gondolatokat.
Visszafelé haladva az időrendben, – estétől indulva a reggelnél befejezve – veszem számadásba az eseményeket.
A napot végig tekintem érzelmek, jelenlegi önismeretből, sors feladat elemzési, és karma szempontokból.
Nem egyszerű eltérni a megszokottól, a korábban összevissza csapongó gondolatokat, érzelmeimet most egy tudatos mederben tartani, de fontosnak gondolom megtanulni, elsajátítani ezt a fajta önkontrolt.
***
Számomra a kommunikációs lehetőségek fontosak.
Szeretek és azt hiszem érzékem is van az íráshoz. Beszélgetni is szeretek nagyon. Annyi mindent tudnék mondani, mesélni!
Csak.
….. ez az egyik olyan kötőszó, amit az ember akkor használ, amikor ki akar térni a felelősség alól, megúszásra játszik.
Pár évvel ezelőtt ez a fontos csatorna jelentős gellert kapott.
Ezért jó időre burokba zártam a kommunikációt, – magamat is.
Néha néha nekem jön, (írni kéne, kéne vele beszélni, jó lenne találkozni) ezért megint elkezdek valamit, majd megijedek saját magamtól, s pont úgy viselkedek, mint a nyuszika – medve viccekben:-tudod mit medve? B@zd + a fűnyíródat, és ilyenkor sértetten, duzzogva visszavonulót fújok, törlöm az írásaim és összeszorítom a számat mikor beszédre nyílna.
Ma azt mondta nekem valaki, hogy: -Írj! Olyan jókat írtál, sokan szerettük olvasni az írásaid. Miért nem írsz?
Azt válaszoltam mert sz@r a kommunikációm.
Azt kérdezte, honnan veszem mindezt.
Elmondtam, hogy nyers, és bizony olykor kemény mondatok hagyták el anno a számat, bizony volt, hogy meggondolatlanul.
Visszakérdezett: – szóval őszinte voltál?
Igen, így is nevezhetjük, pofátlanul, szemtelenül, kíméletlenül toltam be a dolgokat. Okozva ezzel sérüléseket másoknak.
Aztán egy alkalommal valaki azt mondta, jobb lenne ha figyelmeztetném előre az embereket, hogy a kommunikációm olyan amilyen.
És ez volt az a mondat ami miatt úgy éreztem, jobb, biztonságosabb nem beszélni.
Helyette írtam.
Eleinte a saját lelkem igyekeztem az írással gyógyítani, oldani.
Aztán mikor úgy éreztem, a sebek begyógyultak a lelkemen, abba hagytam az írást.
***
Pár hete csinálom az esti visszatekintőt úgy ahogy fentebb írtam.
Általa jutottam el odáig, hogy szeretném a kommunikáció gyógyulásával, az emberi kapcsolataimat is rendezni gyógyítani, új kapcsolatokat létesíteni.
Ma az a valaki, aki mondta hogy írjak újra, feltett még egy kérdést:
Ha most ott állna a kapudban hat ember, akiket még nem ismersz mi lenne a reakciód?
Röhögve válaszoltam: – felhorkannék magamban „ezek mi a f@szt keresnek itt”!?
Ja igen! Ez számomra a gamerben a LEVEL5.
Nehezített pálya, az egyik legnehezebb életfeladat, kapcsolódni.
Megszerezni, s megtartani win-win kapcsolódási minőségben.
Ezek okán, indul a visszatekintő című írás sorozat útjára.
Vélemény, hozzászólás?